Gyuri nagyon nagyot alakított tegnap. Az volt az érzésem, hogy a mikrofon nem bírja el a hangját, annyira nyomta. Másrészt meg ugye nagyon hangos volt. Annyira, hogy mikor kiszaladtam pisilni, rá kellett jönnöm, hogy semmiről sem maradok le, hiszen 2 teremmel arrébb, 3 zárt ajtón át is kristálytisztán hallom ezt az embert énekelni. A kedvem akkor kezdett el romlani, amikor a 3. számba kezdtek, ami a Hűvösek az éjszakák volt. Néztem az őrjöngő, ugráló, csápoló fanokat, a villódzó fényeket, Gyuri mély szenvedéllyel susogta a szöveget, nekem meg egyszer csak végigfolytak a könnyeim az arcomon. Fel is kaptam a fejem, hogy a, sírok? Miért? Aztán rájöttem, hogy Petya miatt még mindig nem nyugodott meg a szívem. Egyszerűen bármi összetörheti (meg persze az októberi cirkusz is felidézett bennem néhány régi fájdalmat). Onnantól kezdve csak hallgattam a koncertet, énekeltem a szöveget, nincs is hangom. Aztán, mikor vége lett, még másfél-2 órát maradtunk utána, mert Gyuri iszogatott, ilyesmi. Az már annyira nem volt jó, olyan 10 után ültünk autóba, én meg úgy gondoltam, hogy a szívemnek kell az a kis nyugi, úgyhogy bedugtam a fülembe a fülhallgatót, rácsatlakoztattam a mobilomra Kaito Shine-ját, de fordítva sült el a dolog. Végigpityeregtem az utat. Olyan jó filmbéli kép lett volna. Tátogom a szöveget, közben potyognak a könnyeim, az ablaküvegben meg láttam magam. Túl az üvegen meg villámlott. Nem is akárhogy, gyönyörű látvány volt, ahogy egy-egy felhő egy pillanatra megvilágosodik. Félelmetes volt, azt mégis úgy élveztem! Szóval hazaértünk, és én bedőltem aludni. Kár, hogy nem vittem a gépemet.
Sajnálom ezt a hetet. Igazából csak Dórira nem úgy volt időm, ahogy én akartam. Remélem, nem haragszik nagyon! :S
És most, ha megbocsátotok, szakad az eső, megyek, élvezem :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése