Mostanában sokat gondolkodom azon, hogy jó úton járok-e. Ez azért olyan nagy dolog részemről, mert olyan embernek tartom magam, akinek ha megmondják, merre kell menni, arra megy; ha megmondják, mi a dolga, elvégzi; ha megmondják, mikorra kell megjelenni, ott van - akárcsak a víz. Egy előre meghatározott mederben szeretem élni az életem, mert az úgy kényelmes. Alapvetően békés vagyok a "medremben", csak akkor lépek ki belőle, ha felkorbácsolnak (de olyankor viszi magával a földet, fákat, mindent). Vannak mély pontjaim, ahová lemerülni fáj - nekem és másnak egyaránt. Sok ember jól érzi magát velem, és sok más ember "medréhez" jól idomulok, mert a víz szinte mindenhol ott van. Életet ad a fáknak, utánpótlást a levegőnek, oltja a szomjat, és eloltja a tüzet. Én úgy vélem, a víz könnyed társasága lehet bárkinek, aki veszi a bátorságot, hogy úszik benne egyet. Mostanában a legnagyobb kérdés, ami vissza-visszatér a gondolatsoraim végén - mindig más formában - az az, hogy "tud-e a víz irányt változtatni, ha akar?". Ugye? Nem is olyan egyszerű dolgok ezek. Mindenesetre én próbálkozom, és ez az, ami igazán számít.
"Egyetlen csepp vízben benne van a végtelen óceán rejtélye."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése